Weboldal készítés 6 lépésben

Elkészítjük weboldalát,
vagy elmondjuk, hogyan csinálja!

Amennyiben weboldalt szeretne, legyen az bármilyen témájú,
forduljon hozzánk bizalommal.
Természetesen azoknak is ajánljuk az alábbiakat,
akik maguk vágnának bele egy weboldal építésébe,
ha menet közben szükségük lenne segíségre,
igénybe vehetik szolgáltatásainkat!

Vállaljuk ezen felül weboldalak javítását
és/vagy karbantartását is.

weboldal

6 egyszerű lépés = sikeres weboldal

Nézzük meg tehát a továbbiakban együtt,
milyen lépeseket, és milyen sorrendben érdemes tenni,
egy sikeres honlapért.
Érdemes elolvasni azoknak is,

akik szakembert bíznának meg,
de azoknak, akik maguk fognak hozzá,
szerintünk egyenesen kötelező!

1. Válasszon tárhelyet

Semmiképp se a domain kiválasztásával induljunk,
először legyen tárhelyünk.


Miért?
Mert a domaint célszerű ott regisztráltatni,
ahol később a weboldal készül.
Egy rakat felesleges adminisztratív macerától
kíméli meg magát az ember.


A tárhely választásnál – és nem csak a szolgáltató,
hanem a tárhely tipusa szempontjából is fontos,
hogy kizárólag WordPress és/vagy Drupal alapú

weboldalakat építünk, így ha velünk dolgoztatna,
a kiválasztásnál ügyeljen arra,
hogy ezen honlapmotorok futtatásnak

feltételei rendelkezésre álljanak, valamint fontos,
hogy ingyenes tárhelyekre nem vállalunk honlap építést!


Ezekről és a tárhely kiválasztásának egyéb szempontjairól
ingyenes e-könyvünkből tájékozódhat,
a könyvet megrendelheti itt:

tárhely és domain e-könyv

A tárhely kiválasztásban, és megrendelésben
természetesen segítünk, ha erre igény van!

2. Válasszon domaint

Ha megvan a tárhely, jöhet a domain kiválasztása.
Ez két lépéses feladat:
Először is érdemes kitalálni, hogy mit szeretne,
másodszor pedig ellenőrizni,
hogy az adott név szabad-e?


A domain kiválasztáshoz három fontos szempont:
– .hu végű javasolt
– ékezetek nélkül is jól hangozzon
– beszédes legyen

Fontos, hogy jól válasszon, mert aztán a honlapja
egész életét ezzel fogja „leélni”,
és ez az első, elég súlyos hiba, amit nem csak hogy
el lehet követni egy weboldallal,
de nagyon sokan el is követik!

Amire figyelni kell, azt részletesen leírtuk
a tárhely és domain kiválasztásról szóló e – könyvünkben.
A könyvet ingyenesen itt rendelheti meg:

3. A weboldal témája

Azt gondolnánk, ez mennyire magától értetődő.
Akarok egy honlapot a kertészeti termékeket árusító
boltom népszerűsítésére.
Oké, de itt mindjárt az a kérdés is jön:
bemutakozó oldalt szeretnék,
fotókkal, leírásokkal, de értékesíteni
csak a meglévő boltomban fogok,
vagy webáruházat hoznék létre, esetleg
kombinálnám a kettőt?
Ugye, mennyire nem mindegy?
Fontos, hogy ezeket egy weboldal készítés előtt
önmagunkban tisztázzuk, hiszen ez fogja megszabni
az oldal szerkezetét, szövegét, az aloldalak mennyiségét,
sőt a dizájnt is!
Végső soron pedig az egész művelet árát!

4. A weboldal szerkezete

Ha megvan a pontos felhasználási mód,
akkor gondolatban – vagy akár papíron,
osszuk fel aloldalakra a honlapot.
Nyilván szükség lesz egy főoldalra,
egy kapcsolati aloldalra, de lényeges kérdés,

hány egyéb aloldalt szeretnénk még beiktatni?

Fontos!
egy témához egy weboldal!

Mire gondolunk?
tegyük fel, Önnek van egy vállakozása,
és ez a vállakozás több, egymástól eltérő

profilt is visz.
Mondjuk Ön fogtechnikus,
de a férje/felesége/gyereke pl. építőiparban utazik.
Tilos ezeket az egymástól eltérő profilokat
egy honlapon belül, külön aloldalakon hozni!


Miért?
Mert ez olyan Mekk-Elek benyomást kelt,
régi vicc a „Nőgyógyász és kazánkovács” cégér,
poénnak jó, de ha azt szeretné, hogy komolyan vegyék,
ne csinálja meg ezt saját oldalán!

Gondoljon csak arra, Ön mennyire venné komolyan
az ilyen oldalakat.

Természetesen, ha például kerti kigépeket javít,
és értékesít is, azzal semmi baj nincs egy honlapon belül,
itt csak arra érdemes figyelni, hogy a profilok jól
elkülönüljenek
.

Összességében az az alapszabály,
hogy egy weboldal minimum 4 aloldalból álljon:
1 főoldal, 2 tartalmi aloldal és egy kapcsolati oldal javasolt!

Ezt szeretni fogja a kereső,
és a professzionalitás benyomását kelti a látogatókban.
Ellenjavalt az 1 max. két oldalas honlap üzemeltetése,
minden szempontból, még ha olcsón

és gyorsan elkészíthető is!

webdesign

5. A szöveg

Külön lépésként kell megemlítenünk a weboldal
szövegét, mert az egész oldal sikere lényegében
a szövegen, mégpedig a jó szövegen múlik.
Szövegelhetnénk itt órákig is erről,
de a szövegírásról készítettünk

egy külön oldalt honlapunkon belül,
amit érdemes elolvasni, továbbá a SEO
(azaz keresőoptimalizálás) e-könyvünkben is
számos hasznos információval szolgálunk azoknak,
akik maguk vágnának bele ebbe.
A könyv elérhető itt:

SEO e-könyv

6. A keresőoptimalizálás

Ez az a lépés, amit semmiképpen sem szabad
a végére hagyni, még akkor sem,
ha látszólag mi a sor végén tárgyaljuk.
Mondhatnám kis képzavarral,
hogy az első „kapavágástól” kezdve
foglakozni kell vele!


Erről is készült egy külön aloldal,
a SEO beállításokról itt olvashat
de csak dióhéjban említsük meg
mik azok az alapvető dolgok,

amelyekre oda kell figyelni:

– kulcsszavak
– képek optimalizálása
– forráskód hibák
– betöltési sebesség
– szöveg méret és tartalom
– linkek ellenőrzése

– címek és leírások

Nagyon lényeges, hogy ezek a honlap kialakításakor,
menet közben rendben legyenek, mert utólag
nem csak macerás, de sok esetben drága
és ami még rosszabb, nehezen javítható hibákat
eredményeznek.

E-könyv vagy árajánlat

Amennyiben „csináld magad” megoldást választ,
melegen ajánljuk a SEO e-könyvünk letöltését
,
de kérhet ajánlatot is weboldal vagy blog készítésére is:

ajánlatkérés és rendelés
E-könyv rendelése / Weboldal készítés ajánlat

Weboldal javítás, karbantartás

Már elkészült a weboldal, de fejlesztésre szorul,
vagy éppen kiütköztek hibák?
Nyilván nem ideális állapot, de valószínűleg kezelhető.


Ilyen esetekben mindig azzal érdemes kezdeni,
hogy készítünk egy átfogó „látleletet”,
azaz átvizsgáljuk a honlapot, felderítve esetleges
további hibákat is.
Azért célszerű ez, mert lehet, hogy igazából
az elvárt eredményhez nem is
a már megtalált hiba javítása vezet,
hanem valami egészen más.
Néézük, hogyan is érdemes hozzáfogni
egy honlap javításához:

Kérjen ajánlatot
ingyenes weboldal elemzésre

Ingyenesen átvizsgáljuk honlapját,
és javaslatokat teszünk a talált hibák javítására.
Lényegében adunk egy szervíz árajánlatot.

ajánlatkérés és rendelés
Vizsgálatot kérek!

Mennyibe kerül majd a javítás?

Erre sajnos előzetesen nem tudunk
válaszolni, hiszen sokféle típusú
és mértékü hiba, vagy azok kombinációja
is előfordulhat.
Viszont a vizsgálat ingyenes, az árajánlatot pedig
nem kötelező elfogadni, tehát sok veszteni való
az kérdésben nincs.
Azzal már mindenképp előrébb van,
hogy tudja, mi is a baj!

ajánlatkérés és rendelés
Vizsgálatot kérek!

Hogyan rendelhetem meg a javítást?

Az ajánlatot mindig e-mailben fogjuk küldeni,
megrendeléshez nincs más dolga,
mint a küldött e-mailben leírt utasításokat
követni!

Weboldal karbantartás

Mi a különbség egy weboldal és egy autó között?
Rengeteg minden, de egy lényeges dolog nem:
mindkettő állandó,
és rendszeres karbantartást igényel!
Ha ez elmarad, annak gyakran vannak
kellemetlen mellékhatásai.

Ha az Ön honlapjának nincs karbantartója,
vagy nem elégedett vele,
mi átvesszük a feladatot.

Mit tartalmaz a karbantartás?

A teljesség igénye nélkül,
csak néhány jellemző igény:

– SEO elemek kialakítása
– Képek, szövegek feltöltése
– Dizájn elemek frissítése
– Új honlap modulok beépítése
(pl. eddig nem volt kapcsolati űrlap)
– Új oldalak kialakítása

Árajánlat és rendelés

A karbantartást minden esetben
egy ingyenes vizsgálat fogja megelőzni,
ahol átnézzük a honlap jelenlegi állapotát.
Az árajánlatban kitérünk
az esetleges talált hibákra,
és adunk egy árat a honlap
karbantartására is.

Az ajánlatot mindig e-mailben küldjük ki,
az e-mail tartalmazza a rendelés módjának
leírását is!

ajánlatkérés és rendelés
Karbantartási
ajánlatot kérek

Mennyibe kerül a karbantartás?

Ez teljesen egyénre, akarom mondani
honlapra szabott: attól függ, mennyi
munkát kell végeznünk vele.
A díj megállapodás tárgyát képezi,
és weboldalanként eltérő lesz.

Van még kérdése? Tegye fel itt!

Ügyfél-
szolgálat